A Harry Potter jelenségről

Elkészült a következő Harry Potter film első része, melynek címe: Harry Potter és a Halál ereklyéi. Úgy tűnik, biztosra mennek az alkotók, hiszen dollárhegyeket zsebelhetnek be ismét.
A film már az első napon 61,2 millió dollárt (12,25 milliárd forintot) hozott az amerikai moziknak.
A szereplők már felnőttek, s a film képi világa meglehetősen borzongató, de nyújtják, mint a rétestésztát, hiszen, ha üzlet, legyen az. A Filmoldal.hu-n 2 perc 29 másodperc látható csak az új részből, ami 145 perces, s műfajilag a Fantasy és Kaland csoportjába került. Félelmetes képek, alatta egy felirattal: „Egy generáció filmje.”
Egy másik oldalon ott a 12-es karika is.
Valójában ez gondolkodtatott el, hiszen a Harry Potter és a bölcsek köve egyes iskolatípusokban kötelező olvasmány. A sikerműből azonban lassanként horrorisztikus elemekkel tarkított, rémisztő valóság lett.
Egy biztos, az írónő világsikert könyvelhet el. Angliában a „felnőtt borítós” változatokat nyugodtan olvashatja bárki akár a tömegközlekedési eszközökön is, a mű bizonyos szóhasználatai a mindennapi nyelv részévé váltak szerte a világon (Pl. „Ne légy mugli!”), az interneten és a valóságban is rajongói klubok és csak erre a témára szakosodott oldalak tucatjai találhatóak.
Engem konkrétan az foglalkoztat, miért olvassák a gyerekek éppen ezt a művet, s velük együtt a felnőttek is, s nem az, milyen élményeket nyújthat a mozi. Hiszen alapjában véve ma az olvasás már olyan luxus, amelyet felgyorsult világunkban nem szívesen engednek meg maguknak az emberek, csak a valóban elszánt, hiteles személyiségek. Főként, hogy már a könyveket is e-book formájában kezdik terjeszteni a hozzájuk tartozó méregdrága olvasóval egyetemben. Sikeres, jól menő vállalkozást üzemeltet az, aki hazánkban is először próbált így betörni a piacra.
Visszatérve a Happy Potterre… Először talán azt kellene megnéznünk, milyenek a ma gyermekei. Valójában olyanok, mint amilyenné a felgyorsult élet tette őket: magabiztosak vagy tépelődők; az életről, így születésről, szexualitásról, válásról, kábítószerről, másságról stb. pontos ismeretekkel rendelkezők. Önállóak és nincsenek hierarchikus kapcsolatban a felnőttekkel, hiszen azok többsége sem makulátlan, s jövőképüket tekintve csaknem azonosak gondjaik a gyerekekével. Ráadásul az interaktív média világában rohamosan emelkedik a bitagyú gyerekek száma. Azokat nevezik így, akik a számítóképes-és mobiltelefonos játékokon és a televízió képernyője előtt nőttek fel. Ebből persze az is egyenesen következik, hogy egészen más a viszonyuk a valósághoz. Számukra minden lassú, ami a felmérések szerint nem változik kb. 6 másodpercenként. Ez egy átlagos akciórajzfilm új élményt adó képkockájának változási ideje. S valójában ez az oka annak, hogy a régi „bezzegtörténetek” és didaktikus megközelítések mára okafogyottakká váltak.
Új kell! Olyan, ami gyors kielégülést hoz, kalandos, aminek minden egyes bekezdésében felbukkan valami titokzatos szereplő, aki a folytatás ígéretét hozza magával, ráadásul árasszon el bőséges humorral is. A világa? Mindenféleképpen legyen párhuzamos a miénkkel! Nem feltétlenül átlényegítő, mint pl. egy tizenkétfejű bármi, de önálló, saját szabályrendszerrel és nem e világi használati tárgyakkal, pénzzel, közlekedési eszközökkel, infrastruktúrával, intézményekkel (Mágiaügyi Minisztérium), iskolarendszerrel (Roxfort Boszorkány –és Varázslóképző Iskola), nemzeti sporttal (kvidics) és sorolhatnám…
Talán ez az oka annak pozitív visszacsatolásnak, amelyről a pedagógusok számolnak be a világ minden tájáról. A gyerekek maguktól is továbbírják a történeteket, beszélgetnek a szereplőkről, miközben fejlődik a fantáziájuk, a nyelvi-és kommunikációs képességük és látványosan javul az olvasás-, beszéd – és íráskészségük is. Arról nem is beszélve, hogy ezeknek a műveknek fordulatos és lendületes a cselekménye, változatos a nyelvezete, misztikus báj lengi körül a hősöket és történeteket, varázslatos a humora és egyfajta összjáték van bennük: a fantáziáé, a mulatságé és a kalandoké. Ugyancsak fontos szerepe van a késleltetésnek is, s ezzel az eszközzel Rowling nagyszerűen bánik minden egyes oldalon, de mégis a varázslóvilág ábrázolásában csúcsosodik ki mindaz, ami ebben a lehetőségben rejlik. Nagyon érdekesek az átmenetek is. Bárkiből lehet jó és rossz, nincsenek éles határok; a leggonoszabbnak gondoltról bármikor kiderülhet, hogy valójában ő a legfőbb jó mágus és fordítva is így igaz. A könyvben sokszoros ellentétek feszülnek a muglik és a varázslók, a sárvérű és az aranyvérű mágusok, a fekete és fehér mágia között is. Roxfort lakói ráadásul nagyon is emberiek. Esendőek és titkaik vannak. Az iskolában tilos a dohányzás, a drogfogyasztás, büntetendő a házi feladat el nem készítése, s igen hangsúlyos szerepet kap a sport és a művészeti tantárgyak gyakorlása.
Az egyház eleinte elítélte e műveket, s heves viták robbantak ki körülötte. Ez egészen addig tartott, amíg a salzburgi egyetem dogmatikai professzora, Gottfried Bachl a Bajor Katolikus Akadémia szimpóziumán ki nem jelentette, hogy „… a sátánizmusnak nyoma sincs bennük.”
Mindenesetre a filmek talán a harmadik résztől már nem igazán valók kisgyermekeknek még akkor sem, ha mindez csak mese…
A vizuális-és hangeffektusok, a látvány és a rendezői felfogás egyéni megközelítése ugyanis még a felnőttek számára is egy félelmetes világot közvetít. Ráadásul én még a regényfolyam elején elgondolkodtam azon, hogy lennék-e varázsló, ha ehhez feldarabolnának, megfőznének, összeraknának és még mindenféle próbákat is ki kellene állnom…

M. Fehérvári Judit