Az élet a komoly embert hepehupás, tarka ösvényre vezeti. Gyakran megakasztja a haladást, míg egyszer csak simán továbbengedi. Itt egy csillogó gondolat könnyedén szavakká formálódik. Ott súlyos tudás is terhes hallgatásba burkolózik.
Azonban ahol két ember szíve legmélyén egységet képez, ott kettős erejük felér a vas és érc erejéhez. S hol két ember szíve mélyén megérti egymást teljesen, ott szavaik úgy hangzanak, mint orchidea-illat, fűszer-édesen.

(Konfuciusz)

Az emberi világban a barátság a klasszikus életrend formája volt, lesz és marad. A humánum zavaros irrealitásából, amit meg nem magyarázható módon realitásnak hívnak, a barátság kilép, s az életet költői módon oldja meg. Azt mondják, a szerelem költővé tesz. Gyakran. A barátság az életet teszi költőivé és költészetté. A szerelemből a költészet hamar kivész, mert a szerelemnek minden csak eszköz, hogy a világegyetem két legnagyobb ellentétét, a férfit és a nőt egybeolvassza. A barátság maga ez a poétikus kapcsolat. És a verseket nem írjuk, hanem éljük.

( Hamvas Béla )

A végtelen ott kezdődik, amikor a kezünkkel elérjük a csillagokat, és észrevesszük, hogy nem lettünk nagyobbak...

(Saszet Géza)

Ki kagylót hoz, a tengert hozza el.

A távolságot menti át, közelre.

A zúgás ott. A holt héjakba zárva.

Eljön vele hiányzó áradása.

Kagylót hoztam, a legszebbet a partról.

Úgy szikrázott a délutáni fényben!

Megszólított. Forrón, új fényre készen.

Itt van tehát. Üres, de szép nagyon.

Minták, erek. Az égbolt színei.

Száradt hínár, kihalt vizek iszapja.

A hús emléke. Hűs, hullám-kavarta.

A kagyló tudja jól: a test keret.

Ha szétfeszíted, titka szinte semmi.

Ha másra vágysz, mélyebbre kell merülni.

(Karafiáth Orsolya)

Csak akkor érezheted úgy, hogy becsaptak, ha elvársz valamit.
Elvárások híján csalódásoktól sem kell tartanod.
Minél kevesebbet vársz, annál szabadabb lehetsz, s annál kevésbé az idő rabja.
Miért? Mert elfogadod azt, ami van. Az elfogadás felszabadít.

(Scott Shaw)

Hallgass, bújj el, s titkold, tagadd
érzésedet, álmaidat!
Mint fénylő csillagmiriád
szállhatnak a lelkeden át,
érkezve s tűnve, mint az éj:
csodáld őket és - ne beszélj!

Sziv hol s kinek nyílhatna meg?
Ki értheti az életed?
Ki érthetné, ki vagy, mi vagy?
Hazudik a kész gondolat!
Merítve sár a tiszta mély:
igyál belőle s - ne beszélj!

Tanulj magadban élni. Egy
világ töltheti be szíved,
álom, varázs, szent pillanat, -
de külső zajra elriad
s megvakul, ha nap fénye kél,
figyelj dalára s - ne beszélj!

(Tyutcsev: Silentium)

Azt mondja, hogy hű s igaz, mint a tükör.
Beszélj magadról: felelj neki, tükör!

- Elkapom arcod és a pillanat
szeszélyét, minden mozdulatodat,
mint mély eget a mély tenger színe,
befogadlak, mint senki sohase,
hívlak, jössz, eldobsz, és várlak megint,
és szeretlek a parancsod szerint,
sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok,
néha barátod, rabszolgád vagyok,
alázatos és bizalmas barát,
aki nem kér semmit, csak néz s imád,
és nem akar lenni, csak általad,
csak árnyéka annak, ami vagy.

- Azt mondja, hogy hű s igaz, mint a tükör,
Szólj még magadról: felelj neki, tükör!

- Égsz, átgyúlok, és hideg maradok,
sírsz, visszasírok, s mégis hazudok,
szolgádnak hiszel, s nincs hozzád közöm,
felszínem ábránd, mélységem közöny,
tükör vagyok, nem sejted, mily csodás,
megfoghatatlan, tiszta látomás,
mert látomásod is visszaverem,
nem érezlek, nincs emlékezetem,
agyonlőheted előttem magad,
kihullsz belőlem, mint a pillanat,
kihullsz, nyomtalanul, üresen, bután,
mint az öröklétből a földi árny.

(Szabó Lőrinc - A tükör vallomása)





Azt mondod, látod és azt mondod, érted. De azt, hogy miért van, mégis újra kérded. Kerestél, kutattál, s feltártál sok csodát, De nem találtál többet, mint lábnyomaid porát. Mert szemeddel mindig a távolt kutattad, És a célokat mindig másoknak mutattad. Nem vetted észre, hogy a véletlen csodája Benned van elrejtve, s nem a nagyvilágban. Nem. Nincs az útnak vége, csak a tükrön át kell lépni, Meg kell tanulnod most önmagadra nézni. Te magad változz, hogy a titok örök fénye Felragyogjon Benned és felébredjél végre. Légy a csend mestere, bírd tudatod szóra, És a legmerészebb álmaid válnak valóra.

(Müller Péter: Lábnyomaid pora)

A hitet másoktól szereztem
mint égig érő ablakot,
akik látták magukat bennem
azonnal én csillag vagyok.
Én viszont nekik köszönhettem
az egész égboltozatot..

(Gyurkovics Tibor)

Légy nyugodt mint a hajnal csendje,
Bízz a jövőben, ahogy a napfelkeltében hiszel,
Szemléld derűs nyugalommal a világot,
Hiszen Terád is gondot visel,
Aki a világot teremtette és fenntartja.

(Szanszkrit mondás)

A jó élet titka, hogy mielőtt cselekszünk, képesek legyünk megteremteni azt a mozgásteret vagy távolságot, amely lehetővé teszi,hogy tudatosan és a lehető legjobb hozzáállással úgy tudjunk választani, hogy cselekedetünk jelentőségteljes legyen, boldogsághoz vezessen és elkerülje a szenvedést.

(Ole Nydahl)

Azt mondják, a földi boldogsághoz a következők kellenek: legyen kit szeretnünk, legyen mit csinálnunk és legyen miben reménykednünk.

(Tom Bodett)

Mások szeretete feléd tart észrevétlen hömpölygéssel.
Ne siettesd jöttét, ami személyesen a tiéd, rád talál.
Várd nyitott szívvel, egész sorsoddal, egész életeddel.
A szeretet hangja muzsika: ajándék a léleknek, felüdülés a szellemnek, megkönnyebbedés a szívnek.

Ez a szó: szeretet - élettel teli valóság segít feloldani és feloldódni;
megérteni és megértetni;
megtartani és elengedni.

Ha meggondolod, melyik földi jelenség áll közelebb hozzád, a Nap, a Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál, vagy egy ember - egyképpen tudsz válaszolni rá:
embernek csak ember lehet társa.

A Nap fénytengere felnyitja szemeidet;
a Hold ragyogása pihenőre int;
a pislákoló csillagok terelnek éjjeli utadon;
a kő szilárdsága példát mutat az akarat hajlíthatatlanságára.
A fa hűs árnyékában felüdülhetsz, és életed dolgai megkönnyebbednek.
Egyetlen fűszál is bizonyság az élet körforgására: kizöldell, szárba szökken, elhalványul, megfonnyad, végül lehanyatlik.

Ezt teszi velünk is az idő: felmagasztosít, majd porba dönt.

A Föld eme jelenségeit akár felruházhatnád emberi tulajdonságokkal is, hisz az ember képes tündökölni, akár a Nap, s ragyogni, miként a Hold az éj sötétjében.

Képes szárnyalni csillagléptékben, s kitartani hittel a kő szilárdságához mérten.
Képes a nyugalom békéjét árasztani, akár a fa törzse, koronája és levelei teszik ezt méltósággal és alázattal.

Képes születni, növekedni, kiteljesedni, megfakulni és kihunyni, majd mindent újra kezdeni...

(Tatiosz)

Kívánom neked a csend szépségét, a napfény dicsőségét, a sötétség rejtelmét, a láng hatalmát, a víz és a föld higgadt erejét, a levegő édességét és a szeretetet, mely ott található minden dolgok gyökerében.
Az élet csodáját kívánom neked.

(Pam Brown)

"Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldoggá tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek."

(Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam)

William Butler Yeats

Az ég köntösére vágyik

Volna csak enyém az ég köntöse,
arannyal hímzett ezüstszínű fény,
az ég kék, sötét s szürke köntöse,
melyben az éj jár s a hajnal sa fény,
azt teríteném lábaid elé;
de minden kincsem csak az álmaim;
álmaim terültek lábaid elé;
lépj lágyan: amin jársz: az álmaim.

(Szabó Lőrinc)

Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá – segíteni kell neki.”

(Müller Péter)