A görög tragédia fejlődése nagy vonalakban

 

A Kr. előtti V. század óta szakadatlan irodalomtörténeti igazság, hogy a műfajteremtő görög tragédiának a három legnagyobb mestere Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész. Az értékelés általában Szophoklészt tartja közöttük a legnagyobbnak, Euripidészt a legérdekesebbnek és minden korban a legnépszerűbbnek. Mindhárman életük folyamán körülbelül 90 drámát írtak. Ezekből Aiszkhülosztól 7 maradt fenn, Szophoklésztől 7 egész és egy töredék. Euripidésztől azonban 19 teljes mű és áttekinthetetlenül sok töredék szállt örökségül az utókorra. Ez a számarány biztos jele annak, hogy Euripidészt játszották a legtöbbször, őt olvasták a legtöbben, ezért kellett sokszor sok példányban másolni.
A mindent kezdeményező Aiszkhülosz alakjait és eseményeit jogi szempontokból ítéli meg, értékelése a jogos és a jogtalan, a bűnös és a megengedhető értékrendjében alakul. Szophoklésznél az erkölcs a mérce, az erény és a bűn típusai vonulnak fel tragédiáiban. Euripidésznél ezekből semmi sincs. Az ő szempontja a lélektan, az eseményeket a szándékok és az ösztönök határozzák meg. A pszichológia mint ábrázolási módszer vele jelenik meg az irodalomban.
NYELVE:
Már a legelső sikeres drámáit is alig akarták előadásra engedni. Ennek főleg a meghökkentő, újfajta stílus volt az oka. Az eddigi tragédiák magasztos nyelvezettel szóltak. Aiszkhülosz dialógusai úgy hangzottak, mint az imádságok az istenek szentélyeiben. Szophoklész nyelve ugyan közelebb állt a hétköznapi beszédmódhoz, de választékos, költőivé magasztosított szöveg volt. Euripidész azonban sokak megdöbbenésére olyan nyelven beszéltette még az isteneket is, ahogyan a kocsmákban és a kikötőkben beszéltek a munkába fáradt emberek.

Bejegyezte: Ditta dátum: 14:43 0 megjegyzés

 

Címkék: görög, tragédia