https://www.youtube.com/watch?v=WrojyprCYfg

Egyszer csak csöndben élsz, meglátod!

Ha lépni még tudsz,

magadra öltöd régi, viseltes világod,

majd elballagsz valahova tova,

hol nem ér utol civilizációnk

ezernyi mocska…

Már nem nézel szembe

semmilyen rendszerrel, árral,

titkon ejtett fénylő könnycsepp

sugárral,

hiszen kínlódtál Te is

megannyi zárral.

Vagy csak a kilincset nyomtad,

bátran dögönyözted, rúgtad,

mert képtelen voltál a csodára

szavakat ültetni a Lélek

tornácán a szívek lángjára…

Egyszer csak csöndben élsz, meglátod!

Még a madarak hangját is kívánod,

s éppúgy a szelek énekét,

mint szívverésed

dobbanó ütemét…

A mozdulatlanság

jégverem neszét

csuklóidba vert szögek feszítik

fulladni tüdődig,

s sóhajaid visszhangkoncertjei

felsírnak az égig…

A Megváltás szembogarában

sötétlő ragyogás

teríti rád a konok hallgatás

mozdulatlan leplét.

Egyszer csak csöndben élsz, meglátod!

És alakoskodás nélkül

tisztára mosod

túl fehér, ámító, béna

mindenség - zuhogásod…

Eszedbe jut, hogy ez is, meg az

elromlott, eltűnt,

kiüresedett, megüvegesedett

kíméletlenné lett, ámított,

bátor pedig csak néhány ember volt

ebben az éggömb zajlásban,

hol még a szentek is csak koholt

indokokká lettek,

feledni e földi féreg

porhüvely létet.

Egyszer csak csöndben élsz, meglátod!

S az Örök Fa alatt szemeid

becsukod, mialatt

az almát, az ős okot

agyhullámaid segítségével zárod rövidre,

hogy szemed soha ne lássa,

kezed ne érinthesse.

M. Fehérvári Judit