Euripidész

EURIPIDÉSZ (Kr. e. 480-406)

A klasszikus kor alkonyának alkotója.
Válságos kor válságokkal teli életműve.
A triász legfiatalabb tagja, az athéni polisz utolsó nagy drámaírója.
”A színpad filozófusa”

I. Élete
Kr. e. 480. Szalamisz szigetén született
sokfajta adat egyik: szatócs szülők, anyja zöldséges kofa
másik: jómódúak – előkelő neveltetés
apja atlétikára íratta – jóslat miatt: „játékokban szerez babérokat”
Kr. e. 455. első versenye – 3. hely, Aiszkhülosz halálának éve
Első könyvgyűjtő (ill. tekercsgyűjtő) Athénban.
Kr.e. 422. első győzelme (58 éves)
Összesen 5x nyert – utolsó győzelmét nem érte meg.
II. Korabeli megítélése
Hajlamos volt a mogorvaságra. Szüksége volt a gyakori magányra. Legszívesebben az athéni otthon asztala mellett vagy a mindig kedvelt Szalamisz füves tengerpartján, ölében tartott írótáblával ült és írta műveit.
Titok, homály burkolja életét – magába húzódó, nem vállalt közéleti szerepet
Csúnya ember – szerencsétlen a szerelemben (2x elvált), nőgyűlölő
Szoros kapcsolatban áll a filozófusokkal (szofisták)
Totális ellentéte Szophoklésznek. Arisztophanész állandóan gúnyolja.
Humor nélküli ember. Nem volt zenei tehetsége, rendezni nem tudott.
Újításainak hátterében érzékenysége, éleslátása: megérezte és ki akarta fejezni a bomló polisz, az problémákkal küszködő athéni demokráciát – de a tömeg ezt ekkor még nem érti – első sikere idején már zajlik a peloponészoszi háború – ekkor már mindenki érti, mitől beszél
III. Művei
88 tragédiát írt – 19 maradt fenn (egyes források szerint 17, ill. 18)
Őt másolták a legtöbben, őt játszották a legtöbben. (Hatása: Racine, Ibsen)
Alkésztisz (438) Médeia (431) Hippolütosz (428)
Hekabé (425) Trójai nők (415) Elektra (413)
Heléna (412) Iphigeneia Auliszban (412) Iphigenia a tauruszok között (412)
Oresztész (408) Bakkhánsnők (406)

IV. Az euripidészi dráma általános jellemzői

a leginkább különbözik a triász másik két tagjától
A sikerei sohase voltak egyhangúak. A nézők nagy tömegének mindig nagyon tetszett, hiszen ezekben a művekben az istenek és a mondabeli hősök ugyanolyan nyelven beszélnek, mint ahogy ők használják a szavakat hétköznapjaikban. Azután ezek az istenek, hősök, hősnők nem voltak magasztos lények. Mindenki ismerősöket fedezhetett fel közöttük.
Ez az antik köznapiság a fordításokban elvész.
Formailag is voltak újításai. Korábban Aiszkhülosz két személy által ábrázolta az összeütközést. Szophoklész már melléjük léptet egy harmadik személyt is. Euripidész számlálgat: annyian lépnek színre, beszélnek és cselekszenek, ahányra a cselekményben akkor szükség van. Ezzel is közeledik Euripidész a modern drámák formáihoz.
Nem kevésbé azzal, hogy a korábban oly fontos kórusnak szinte szerepe sincs a cselekményben. A nézők megszokták, tehát a szerző is felvonultatja a kórust, de csak mint kísérő mozzanatot, énekeik dalbetétek, a jelenetek közt időmúlást jeleznek. Ha egy újkori előadás elhagyja a kórust, a darabban mi sem változik.
Emellett nála jelenik meg először a cselekményen kívüli előkészítő, illetve beleszóló: a prológus meg az értelmező személy, akit manapság narrátornak nevezünk.
Fordulatos, pergő cselekmény
Eltér a mitológiától – csak téma, jelképrendszer számára
Olykor egy isten is megjelenhet, hogy a cselekményen kívülről belépve oldja meg a megoldandókat. (Deus ex machina, vagyis a szerkezetből kilépő isten - az ókor óta így nevezik a kívülről érkező megoldást.)
Képtelenségnek tűnő elemeket visz a cselekménybe.
NAGY LÉLEKÁBRÁZOLÓ
hősei szüntelen szorongásban élnek, mert tehetetlenek a váratlan eseményekkel szemben
az ember bábja saját ösztöneinek, vágyainak, szenvedélyeinek, indulatainak
az ő világában nincsenek istenek, isteni igazság, társadalmi erkölcs – csak emberek
Szophoklész így jellemzi: "Én úgy ábrázolom az embereket, amilyeneknek lenniük kellene, Euripidész úgy, amilyenek a valóságban".
háttér: a bomló polisz

Médeia: a féltékeny, megalázott, bosszút lihegő nő, aki képes saját gyermekeit is feláldozni, csakhogy a szeretett férfit megbüntesse
Bakkhánsnők: a Dionüszosz-kultusz elterjedésének nehézségei; az istennek be kell bizonyítania, hogy a hatalma (= az ösztönvilág) óriási; őrjöngő nők közé viszik ki a királyt, Pentheuszt, ahol saját anyja tépi szét