ÁTHIDAL, MEGŐRIZ, ELŐKÉSZÍT: ebben a három szóban rejlik a lényege

I. Mimus-utódok

526. A római egyház befolyása alatt lévő területeken az összes színházat bezárták.
Megszűnt az intézményes, rendszeres színházkultúra.
Zsinati határozatok, tilalmak, fenyegetések - a színjátszás mégis élt.
Mindig játékosokról beszéltek, soha színházról.

A Római Birodalom mímusai: vándorlásra kényszerítve, országúton kóboroltak - épület nélkül – leleményesen (kocsmákban, piactéren) - épp ezért elpusztíthatatlanok, betilthatatlanok

A keresztény elutasítás okai:

-a klasszikus tragédia forrása az antik mitológia, melynek világnézete szemben állt az új, keresztény világnézettel

-könnyű, szatirikus műfajok szemben a szigorú erkölcsi normával
Hosszú és lassú folyamat az elsorvasztás.
Pl.: Augustinus fiatalon maga is járt rendszeresen színházba,de később az ördög találmányának nevezte

A színészek „elnevezései”: mimus (1508. velencei határozat tiltja be)
histrio (etruszk eredet)
iokulator / jongleur (fr)
igric (szláv megfelelője Magyarországon)

Játszóhelyek:

•országúton, piactéren, kocsmákban, vendégfogadókban
•(a szerencsések, főleg zenészek) főúri vagy királyi udvarokban, lakomákon (asztal körül) – ők a magyarországi oklevelek szerint hamar letelepedtek, otthonra találtak a királyi birtokokon

Játékmódjuk:

•mozgékonyság: akrobatika, bábjáték, bűvészkedés
•a játékszöveg részben rögzített, részben rögtönzött
pl.: megcsalt férj, hűtlen asszony, falánk szolga, együgyű paraszt
•egy- (monológ) vagy kétszemélyes (dialóg) játék
ÁTMENTETTÉK a színjátszást – életközeli hagyomány, a mindennapi ember szükséglete,de a drámát nem.

A dráma meghalt.

Seneca (4-65) halála után a 950-es évekig nem született drámai alkotás.
A X. sz. második felétől szórványosan előbukkan: kolostorokban másolták a plautusi és terentiusi szövegeket, de kiveszett még az emlékezetből is, hogy ezt valaha
előadták.
Pl.: Hrotswitha, gandersheimi apáca kb. 955-959-ben 6 latin nyelvű drámát írt Terentius után.
Elszigetelt kolostori termékek, nincs hatásuk. Ha elő is adták őket, csak papok papoknak.

II. A középkor vallásos színjátékai:

A IX-X. századra fedezi fel az egyház a színjátszásban rejlő hiterősítő lehetőséget.
Nagyobb a katarzis, ha látja, ha hallja, ha azonosul vele.

Fajtái:

1)Liturgikus játékok (10-12.sz.)

IX. sz. vége: szokássá vált a hagyományos liturgia egyes részeit új, kiegészítő szövegekkel, ún. trópusokkal bővíteni. Dialogizált vagy kórus énekelte kérdés-felelet.
Színjátszássá akkor válik, amikor el is játsszák, élő szereplőkkel (kispapok)

Dramatizál trópusok szemben a liturgikus játékokkal:

a) húsvéti liturgiába illesztve - első feljegyzése: 965-75, Concordia Regularis - rekonstruált szöveg és helyzet: sír előtt – Quem queritis? =
"- Kit kerestek?"
"– A názáreti Jézust."
"– De hisz ő nincs itt, mert feltámadott"

b) karácsonyi liturgiába (Kardos Tibor rekonstruálta) pl. kisded, 3 királyok stb.
Jellemzői:
- a mise része
- az oltár előtt
- latin nyelvű
(egyre bővül)


2)Félliturgikus játékok (12-13. sz.):

Egyre bővülő témák, már nem csak a liturgiához kapcsolódik.
Pl.: egyéb bibliai történetek: betlehemi gyerekgyilkosságok, Jézus élete
Egyre több szereplő, ezért nem fér el az oltár előtt, így kikerül a templom elé, itt láthatja a lakosság is, ezáltal tömegekre tud hatni, akik nem papok, s így nem értenek latinul
Ebből fakad az igény az anyanyelvűségre, a végeredmény: ELVILÁGIASODÁS

3)Vallásos előadások (Késő kkor XIV-XV. sz.):

Városi polgárság, céhek, laikus vallási társulatok adják elő.
Cél: az írni-olvasni nem tudó tömegek számára képes Biblia legyen.
A szövegek hatalmas terjedelművé nőnek.

Műfaji tagozódás: (Egyre világiasabb,a reneszánsz felé haladunk)


a)Misztériumjáték:

a Biblia történeteit (Ó- és Újszövetség) állítja színpadra
pl.: Noé bárkája, Mária Magdolna története

b)Passió:

Jézus szenvedéstörténete, az előző tematikai leszűkítése, a liturgikus dráma örököse
pl.: a stációk, kereszthalál, Mária-siralma

c)Mirákulum: ("csoda") szentek élete

d)Moralitás:

allegorikus témák, moralizáló, bölcselkedő az egyes ember története és jövendője(halál)
az emberi lélek sorsa, s a befogadóra érvényes követelményei; általános érvényű
a XIV. sz. végén alakult ki, legkésőbbi kkori műfaj; hangsúly a bűnösségérzeten, bűnbánaton, pokoltól való félelmen, általában jó a vége, Isten mindig megbocsát
Kötelező olvasmány: Akárki: jön a halál a módosabb emberért – nem segít rajta a vagyona, elhagyják a barátai, csak a remény és a hit segíti

Alapelv:
a hitigazságok szemléltetése.
Lényeg: a látványosság.
A színpad a középkori kézművesség remeke.

III. A középkor színpadi formái:

1)Szimultán / misztériumszínpad (francia, német területeken)/

a) a város főterén előre elkészített, szilárd díszletek – több színpad, fal nélküli emelvények
- minden jelenetnek/helyszínnek külön színpad
– vagy átvonultak a szereplők egyik helyszínről a másikra
– vagy minden szereplő a saját helyszínén maradt, s mikor ő következett, megelevenedett
- a nézők körös körül (erkélyekről, háztetőkről)nézték a játékot

b) egy nagyon nagy színpadon van a több, szimultán helyszín kialakítva pl. a színpad(ok) két végén:
mennyország és pokol, köztük egyéb jelenetek

2)Körszínpad

a régi római színházépületek formáját követi, középen egy színpad, körben ülnek a nézők

3)Mozgószínpad (angol kocsiszínpad (pageant)

minden jelenetnek külön kocsija és szereplői, a történet sorrendjében a város fő útjain, terein, meghatározott pontokon megállnak – eljátsszák – tovább mennek – a közönség nem mozdul – érkezik a következő jelenet

IV. A középkor világi (profán) műfaja(i):

Elsősorban Franciaországban virágzik.
Virágkora: 1450-1550 körülre tehető

Műfajai:

•monológ - régi jongleur műfaj, 1450-től újra népszerű, parodisztikus "legendák"

•sottie "bolondok játéka" - egy vagy több bolond játssza a legjellegzetesebb szerepet, a világ rendjét megfordítják: bohóckodó igazmondás, a fintorgó szatíra szócsöve (továbbél: Shakespeare műveiben)

•farce (bohózat)

4-5 szereplő, kb. 200-t ismerünk
kevesebbet törődik politikával, erkölccsel, eszmékkel, mindennapi, polgári-paraszti élet pl. házastársak civakodása
meghatározott szerepkörű típusok kikristályosodása
verés – pofon – rúgás – bot
versben írják, de már nem kizárólag páros rímű nyolcasokban
kevésbé vaskos, mértéktartóbb

Előadók: sokféle tarkaság.

V. Összegzés:

A középkori vallásos és világi színjátszás drámatörténeti érdeme:

1) Megőrző – a színjátszóművészetet megőrizte, átmentette:

joculatorok – mesterségbeli fogások, dinasztiák
céhek, laikusok, amatőrök
XIV. sz.-tól állandó társulatok jönnek létreű

l.: Compagnia del gonfalone (Róma)

Confrèrie de la Passion (Párizs) – 200 évig működött
enélkül a commedia dell’arte nem lehetett volna
a fejlődés útja

2) Új színpadi tér, színpadtechnika születik:

teljesen eredeti, az antikot nem folytatja
A színpad a középkori kézművesség remeke.
A reneszánszban is képzőművészek készítették a szcenikát.
Ismét a fejlődés útja

3) A drámaművészet sajátos válfaja születik:

Ez nem lesz a továbbfejlődés útja, vakvágány,
de elemeiben, tendenciáiban mégiscsak előremutat,hiszen
látható az elvilágiasodás lassú folyamata:

egyre világiasabb tematika:

misztérium, passió – Biblia
mirákulum – szentek – lélektani ábrázolása
moralitás – erkölcsi téma, az emberi lélek, bár nincs egyénítés
+
az alulról jóvá műfajok beépülnek a felső körök szórakozásába:

a bohózat – XVI. századtól a nagyúri, királyii udvarok fogadják be=
vakvágány